Találkozás a Rókával, magyarokkal és egy elveszett pizsamanadrág története

Szombaton ismét iskolában voltam a Nyelvi nevelés tömbösített órán. Sikerült összebarátkoznom egy pár lánnyal, már azt éppen kezdtem feladni a barátok szerzésével kapcsolatos próbálkozásaimat, amikor odajött hozzám két lány, hogy elmegyek-e velük ebédelni. Nagyon megörültem neki és ebéd alatt sokat beszélgettünk, kiderült, hogy az egyik lány volt pár éve Magyarországon a Sziget fesztiválon…íme egy közös téma, amiről mindketten meg tudtuk osztani az élményeinket. Szóval a szombati napom elég jó volt. Igaz, hogy a nap végén úgy mentem haza, mint aki 100 éves álomba tudna merülni este. 

Nem sikerült, mert vasárnap reggel korán keltem, neki álltam mosni, majd készülődtem, hogy indulunk a múzeumozásra. Sajnos végül egyedül kellett mennem, de végül jól sült el a dolog. Indultam is Ráróhoz, hátra felé a biciklitárolóhoz, amikor becsukódott mögöttem az ajtó, mozgolódást hallottam az épület melletti avarban és hirtelen elszaladt mellettem egy róka. Ledermedve álltam, hogy atyagatya… Aztán odamentem a biciklikhez és benéztem a tároló mögé és ott álltunk szemtől szemben…farkas- illetve rókaszemet néztünk egymással, majd elszaladt. Igen nagy élmény volt, itt az erdő széli „házikónknál” minden megtörténhet. :)

Akinek jó a szeme, az láthatja, hogy ott vöröslik, akinek meg nem az gyönyörködjön a koli környékében ;)

Ezután a Müncheni Városi Múzeumba mentem, ahol végül kiderült, hogy magában foglal egy bábkiállítást is, amit már régóta kerestem, mert az egyik órára beszámolót kell írnom belőle. A délutánom nagy részét a múzeumban töltöttem, érdekes dolgokat tudtam meg a városról és az itt lakókról. Ezután már nem volt erőm másik múzeumba elmenni, mert már így is kicsit sok volt az infó. Fáradtan indultam haza.

Innám ilyenből a sert! :)

Így mulat a német!

Hétfőn oviban voltam 4-ig, majd bevásároltam. 

Tegnap megint iskola volt, bár csak két óránk volt, de azok igen fárasztóak, most valahogy a pszichó se jött át… kezdek fáradni vagy nem tudom, de nehéz koncentrálni. Lehet, hogy a rövid hétvége miatt van. Hazafelé ültünk a villamoson, beszélgettünk Hajnival és ránk köszönt egy férfi, hogy: „Sziasztok Lányok! További jó utazást!” – kicsit megállt bennünk az ütő, meglepetésként ért, pedig már előfordult, hogy spontán az utcán ránk köszöntek, hogy „Hello magyarok”! Még mondtuk is a pasinak, hogy milyen sok magyar van itt… mire ő: „Na azért ne túlozzunk, nem vagyunk olyan sokan!” 

Ma reggel pedig igen sietősen sétáltunk a villamoshoz az ismételten késésben vagyunk dolog miatt… igen.. elég nehézkesek az elindulások. Szóval siettünk a villamoshoz és észre vettem, hogy mögöttünk kicsit távolabb siet egy lány, még mondtam is Hajninak, hogy: „Ajjajj követnek! Szedjük a lábunkat!” A lány úgy beért minket mint a sicc, pedig mi is gyorsan mentünk. A zebránál ránk köszönt, hogy: „Jó reggelt!”. Mondom ezt nem hiszem el még, hogy nincs sok magyar Münchenbe! Együtt utaztunk vele és megbeszéltük, hogy ki mit csinál itt.
Szóval a konklúzió: figyelni kell, hogy mit mondunk, mert sosem lehet tudni!

Majdnem elfelejtettem: tegnap szépen kitakarítottam a kishangyaszobám, majd lementem a kimosott ruhákért a mosókonyhába és eltűnt a pizsamagatyám! Ismétlem a PIZSAMAGATYÁM!!! Valaki magáévá tette az én pizsim! Szóval igencsak ideges lettem, hogy ezt nem hiszem el, most már nem moshatok lent, mert lábakél a ruháimnak…?! Este írtam néhány sort minden „kedves” lakótársamnak, hogy szolgáltassák vissza, és bedobtam a postaládájukba. Ki az, aki elvisz egy idegen pizsamanadrágot?????? Remélem visszakerül valahogy!